Szegények angyalai a járvány idején – Ne hagyjuk magukra az utcán élőket, a szegény családokat és az időseket!



#otthonrolsegitek


Kedves Barátaink!

A jelenlegi helyzetre való tekintettel mindannyian visszavonultunk otthonainkba, hogy megelőzzük a járvány terjedését és megpróbáltunk a lehetőségeinkhez mérten felkészülni az elkövetkező időszakra. Ezt jól tesszük, mindannyiunk érdeke!

A Sant’Egidio közösség nem szeretné magukra hagyni ebben az időszakban a leginkább veszélyeztetett embereket, ezért ebben a rendkívüli időszakban segít a hátrányos helyzetű gyermekeknek az online tanulásban, közbenjár a tanuláshoz szükséges technikai feltételek megteremtése érdekében.
 
Élelmiszerrel segíti azokat a családokat, ahol a létbizonytalanság a mindennapok valóságává vált azáltal, hogy a koronavírus terjedése miatt elvesztették munkahelyüket. Magányos időseket kísér, bevásárol számukra és segíti, hogy kapcsolatban tudjanak maradni másokkal. Az utcán élő emberek számára a mindennapi betevő, meleg takaró és tisztálkodási szerek biztosításához járul hozzá, valamint olyan varrni tudó emberekkel tartja a kapcsolatot, akik szívesen készítenek szájmaszkokat a szegények részére.

A Sant’Egidio közösség négy településen van jelen az országban: Budapesten, Pécsett, Monoron és Győrben, ahol a felsorolt szolgálatokat végzi.

Mindezek megvalósításához azonban szükség van a te segítségedre is!

Segíteni többféleképpen lehet, az alábbi ŰRLAP kitöltésével jelentkezhetsz. Az űrlap kitöltését követően e-mailben tájékoztatunk arról, hogy kinek segíthetsz.
Amennyiben anyagilag szeretnéd támogatni a szolgálatokat, az alábbi számlaszámon tudjuk fogadni az adományokat:

ZICHY GYULA ALAPÍTVÁNY

Adószám: 18313390-1-02

Bankszámlaszám: 50800104-11069784-00000000

Közlemény: “szegények angyalai”

Alternatíva: Segítséget jelent az is, ha otthon készítesz egységcsomagokat (ami tartalmazhat a lehetőséged függvényében: szendvicset, dobozos májkrémet vagy olajos halat, kanalat, szelet kenyeret, gyümölcslevet, édességet: csokoládét vagy müzliszeletet; eldobható arcmaszkot és kézfertőtlenítő folyadékot vagy kendőt is) és amikor elmész bevásárolni, akkor az összeállított csomagot odaadhatod azoknak a szegényeknek, akikkel útközben találkozol vagy elhelyezheted kihelyezett ételtárolókba, amennyiben van a közeledben.
Az egységcsomagokat kérjük otthon, szájmaszkban és kesztyűben készítsd el.

Köszönjük!

Sant’Egidio Közösség

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Szeretnél egy hajléktalan ember, egy magányos idős, egy szegény gyermek, család karácsonyi angyala lenni?

Szeretnél egy hajléktalan ember, egy magányos idős, egy szegény gyermek, család karácsonyi angyala lenni?

Ne hagyjuk magukra az utcán élőket, a szegény családokat, az intézetekben élő időseket a koronavírus-járvány idején!