(A fotó illusztráció, forrása: Peaceblog.co) Monor nem nagy város, családias, látásból mindenki sokakat ismer. Amikor először hívtuk meg a szegényeket közös ebédre, nagyon meglepődtünk: azt a sok embert, aki összegyűlt az első vasárnapi ebédekre, soha nem láttuk korábban. Kis kuckókban húzódnak meg, a legtöbbjüknek van hol laknia, düledező házban, kicsiny szobában, a pincesoron, a város szélén omladozó putrikban, elhagyott bakterházban…Sok ilyen helyet láttam az elmúlt tíz évben, mégis újra és újra szomorúsággal tölt, milyen embertelen körülmények között élnek ezek az emberek, akik ma már a barátaink. Ma elmentünk egy tragikus sorsú, mégis életvidám asszonyhoz és két férfihez, akik egy háznak nemigen nevezhető vityillóban élnek a szeméttelephez közel. Mintha a szeméttelep folytatása lenne a feléjük vezető út, pedig csodás táj is lehetne, kökénybokrokkal határolt ösvény, a bokrok előtt azonban végig sorakozik a lerakott hulladék, babakocsik, matrac, felesleges limlomok. Milyen jó lenn
